Khaled Hosseini: Papírsárkányok- Hazatérés Afganisztánba

Rég nem írtam ide. Nem mintha nem olvastam volna könyveket (Montgomery: A kék kastély, Hoffmann: Átkozott boszorkák, Popper: Ne menj a romok közé!), vagy nem hagytam volna félbe könyveket (Rakovszky Zs.: A kígyó árnyéka); egyszerűen így alakult. De erről a könyvről, amit tavaly karácsonyra kaptam, de az OKK hatására kezdtem éppen most el, muszáj vagyok írni. 

A történet Amir és Haszán, két  afgán kisfiú barátságáról szól. Ellentmondásos barátság az övék, származásuk szerint egyikük szolgája is a másiknak. Mégis jól kiegészítik egymást: Haszán analfabéta, de Amir felolvas neki és gyönyörű történetekkel szórakoztatja őt. Amir gyáva, de Haszán mindig megvédi barátját. Akkor is, ha a saját életét és méltóságát veszélyezteti ezzel, és akkor is, ha a barátságukat. Sejthető, hogy a két fiú kapcsolata épp emiatt szenved törést, Amir egy napon cserbenhagyja Haszánt, és ezt se magának, se barátjának nem tudja megbocsátani. Elszakadásuk után nem sokkal apjával Amerikába menekül a megszállás elől, de új életében sem feledheti tettét, egy napon lehetőséget kap "újra jónak lenni", visszatér Afganisztánba, hogy jóvátegye gyermekkora bűneit.

Nagyon megrázó volt a könyv szinte minden sora. Hosseini nemcsak a két fiú barátságát írja le szépen és életszerűen, de Amír apjával való kapcsolatát is, akire az emberek felnéznek, és akinek elismerésére és szeretetére Amir mindenkiénél jobban áhítozik.

Apám kedve szerint alakította az őt körülvevő világot, az egyetlen, kirívó kivétel én voltam. A baj csak az volt, hogy mindig fekete-fehérben látta a dolgokat, Azt pedig, hogy mi a fekete és fehér, ő döntötte el. Egy ilyen embert nem lehet félelem nélkül szeretni, sőt talán egy kis gyűlölet nélkül sem.

Tetszett, hogy a könyvben viszont semmi sem fekete-fehér, ahogy az életben sem. Az örömbe mindig vegyül egy kis üröm, és fordítva. Életszerű és gyönyörű történet.

Van egyáltalán boldog vég?
Végtére is az élet nem egy indiai film. Zendegi migzara, ahogy az afgánok szeretik mondani: az élet megy tovább, nem törődik az elejével, a végével, kamjabbal, nakammal, válsággal, lelki megtisztulással, csak ballag előre, mint egy poros karaván. 


Főoldalra ajánlom! »

2009. 11. 01., stippistop
× kortárs × OKK
Még nincsenek kommentek.
Mondj valamit!

Az e-mail cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.