Dráma, dráma, dráma. Meg egy kis egzotikum és századelős misztérium. Báró Herzfeld Clarissz és a birtok intézője, a szilaj Szergej elerotizálja magát a tragikus végkifejlettig, amelyhez egy indiai táncosnő és számtalan kérő asszisztál.
Eleinte nem tudtam hova tenni ezt az egészet, felettébb unatkoztam Clarissz filozofálgatásain. De valahogy a többedik erotikus jelenet után beindultak az események és rájöttem, érdekel, mi lesz ezzel a cédával, akit tulajdonképpen utálok. Elsősorban is nagy francz lehetett ez az Erdős Renée, másodsorban remek jellemábrázoló, már ha az indulatok kiváltása volt a célja! Erre csak később jöttem rá, miközben puffogtam Clarissz játszámáin és a mellékszereplők sorsán. Hát nem ez volt a cél?
Egyetértek @entropic-kal, a cím ellenére a könyv megérdemli az olvasást. Kékharisnyák előnyben!
Nem szoktam történelmi regényeket olvasni, pedig biz'Isten ráférne a történelmi tudásomra egy kis frissítés. Ez a könyv például, mióta az eszemet tudom, a családi könyvtár szerves részét képezi (második szekrény, alulról a harmadik polc), és azt is tudtam, hogy a szüleim egyik kedvence, de ha nem lett volna lehetőségem az új kiadáshoz hozzájutni, valószínűleg még évekig nem került volna a várólistám legsürgetőbb helyére... És milyen kár lett volna érte! Hetekkel ezelőtt olvastam, de csak rágtam-rágtam magamban az olvasottakat, és nem jött számra a fogalmaznivaló... Bár @Frenki-től megtudhattuk közben, hogy Kosztolányi szerint Sienkiewicz középszerű prózaíró (remélem, helyesen idézem), rám mégis nagy hatással volt a regény. Szerettem, hogy nem egy kivételesen gondolkodó patrícius a főhős, hanem fajtájának tipikus képviselője, és szerettem, hogy a rossz sem úgy rossz, és nem is úgy bűnhődik, és a jó sem úgy nyeri el a jutalmát. A keresztényüldözés naturalisztikus leírása eléggé megviselt az utolsó fejezetekben, de azt gondolom, a kegyetlenség ilyen mértékű ábrázolása egyáltalán nem volt öncélú, minden mondatnak helye volt. Chilon története pedig... (spoiler!) a legmegrázóbb, amit valaha olvastam...
Igazi hittanlecke és ezt most a jó értelemben írom...
Ebben a pillanatban a hypogaeumból kilépett egy aggastyán, s vállán csuklyás palásttal, de födetlen fejjel, fellépett a máglya mellett heverő kőre. Láttára hullámzani kezdett a tömeg. Vinicius mellett suttogó hangok hallatszottak: "Péter! Péter!..." Egyesek letérdeltek, mások kezüket nyújtották feléje. Olyan mély csend lett, hogy hallani lehetett a fáklyáról lehulló minden apró zsarátnok neszét, a Via Nomentanán haladó szekerek távoli zörgését s a szél susogását a temető mellett sorakozó néhány pínea lombjai között.
Chilon Viniciushoz hajolt, s úgy súgta:
-Ő az. Krisztus első tanítványa, egy halász!
Az aggastyán pedig felemelte fejét, s a kereszt jelével köszöntötte az összegyűlteket, akik most térdre borultak. Vinicius és társai, nem akarván elárulni magukat, követték a többiek példáját. Az ifjú egyelőre nem bírta összeegyeztetni benyomásait, mert úgy érezte, hogy az előtte álló ember olyan parasztféle, de egyben rendkívüli is, s ami fő, rendkívülisége éppen egyszerűségéből fakad.
Vinicius nem tudta, alszik-e, vagy gondolataiba mélyedt. Nézte a leány arcélét, lehunyt szempilláit, ölében összekulcsolt kezét, s pogány fejében nagy nehezen kezdett megfogamzani az a tudat, hogy az idomaira annyira büszke, öntelt, görög és római mezítelen szépség mellett van a világon valami más, valami új, valami végtelenül tiszta szépség is, amelyben lélek van.
Ott még nem tartott, hogy ezt keresztényi szépségnek nevezze, de ha Lygiára gondolt, már nem tudta őt elválasztani a tanoktól, melyekben hitt. Sőt azt is megértette, hogy ha mindenki nyugovóra tért, csak éppen Lygia virrasztott mellette, éppen ő, akit annyira megbántott, ezt azért teszi, mert vallása parancsolja. S noha ez a gondolat csodálattal töltötte el ama vallás iránt, egyúttal kellemetlen is volt számára. Jobban szerette volna, ha Lygia ezt az iránta való szerelemből, arcáért, szeméért, szoborszerű alakjáért, egyszóval mindazért tette volna, amiért nyakát annyiszor ölelték át hófehér görög és római karok.
De hirtelen megérezte, ha Lygia olyan lenne, mint a többi nő, akkor valami nem tetszenék neki benne. Erre elámult, s maga sem tudta, mi történik vele, mert észrevette, hogy benne is valami új érzések, új hajlandóságok támadnak, amelyek teljesen idegenek attól a világtól, amelyben eddig élt.
Közben Lygia kinyitotta szemét, s látva, hogy Vinicius nézi, odalépett hozzá, s így szólt:
-Itt vagyok melletted.
Ő pedig így felelt:
-Álmomban láttam a lelkedet.
"Csak még egy fejezetet... csak még a következőt... na még egyet!" -győzködtem magam az utóbbi két napban. És olvastam metrón (mert négy megálló épp egy történet), buszmegállóban, konyhában és evés közben, majd elalvás előtt és ébredéskor. Nem mindig esett jól, de mindig hatott. Olyan volt, mint amikor félálomban összefolyik a valóság, mindenből lehet minden, rejtélyes módon összekapcsolódnak addig összekapcsolhatatlannak hitt dolgok, majd ébredéskor kikristályosodik az egész. Olykor fájt, hogy olyan éleslátó, hogy tényleg ilyenek vagyunk, megcsalunk/megcsalatunk, elmaszatoljuk az életünket és végül az egészben nincs semmi pátosz. Mégis szívesen nekiállnék most újra, hogy olvassak csak még egyet és még egyet, na meg a következőt.
"Milyen érdekes szó az, hogy emberöltő! Az emberi test felbukkan és alámerül az időben, aztán ismét felszínre tér az emlékezetben, föl-le, föl-le, mint a tű, és közben szorosan összeölti a múlt és jelen szétfeslő rétegeit. És minden egymáshoz varródik, miközben láthatatlan a cérna."
A molyon Jane Austen Könyvklub indult @Esmeralda vezetésével. Ez volt az első könyv, ami "kötelezőként fel volt adva"... Régebben, olvasva a Büszkeség és balítéletet, és látva a belőle készült, remek BBC sorozatot, azt gondoltam, nincs is olyan ember, aki ne szeretné Austent, hiszen vicces, okos, kellőképpen irónikus regényeket ír. Aztán a könyvklubnak köszönhetően kiderült, nem mindenki van oda a könyveiért, de éppen tőlük olyan színes a klub, amilyen... Viszont az ő szempontjukból talán nem volt túl szerencsés, hogy ezt a könyvet választottuk első Austen-olvasmánynak.
A klastrom titka ugyanis (három elolvasott könyve után állíthatom) nem egy tipikus Austen-regény. Az írónő már az elején siet leszögezni, Catherine-ből hiányzik minden, ami egy valamire való hősnő sajátja. Sem nem elég bölcs, sem nem elég büszke ahhoz, hogy igazi tragika váljék belőle (szemben a Büszkeség és balítélet főhősnőjével, Elizabeth Bennettel). Mi az, amiben mégis különleges? Nehéz másképp fogalmazni: tökéletesen lökött! Meglehetősen naív és éppen annyi fantáziával van megáldva, hogy egyik galibából a másikba keveredjen (a gótikus regények bűvkörében éli mindennapjait, és ezért hajtja a vágy, hogy rejtélyeket derítsen fel). Legyen bármennyire is antihősnő, azért helyén van a szíve, és ő sem kerülheti el sorsát, ami (vigyázat, spoiler!) természetesen egy minden szempontból tökéletes fiatalemberrel való házasságot jelent.
És hogy miért jó Jane Austent olvasni? Mert egyáltalán nem az a habos-babos, rózsaszín szerző, mint ahogy azt egy 19. századi lányregény írójától várnánk. Minden mondata tele van iróniával és csipkelődéssel; és remek jellemábrázoló mindemellett. A klub soros ülésén ráébredtünk, hogy három különböző fordítás van forgalomban; azt mondanám az általam olvasottra, hogy kissé túl modern fordulatokat alkalmaz olykor, ("...netalán mással flörtölt volna...") de összességében véve én elég könnyednek éreztem az egészet. Tetszett a könyv, de kedvenc két okból nem lehet: mert klasszisokkal jobb a Büszkeség és balítélet, és mert néha leül a történet.
@Pável-től kaptam. Nekem senki se mondta, hogy csak egy címet mondhatok, úgyhogy... ;o)
01. A múlt év legjobb könyve- Máté Angi: Mamó
02. Több, mint 3 alkalommal olvastad: Bohumil Hrabal- Sörgyári capriccio; Fehér Klára- Narkózis
03. Kedvenc könyvsorozat: Harry Potter (hát igen... másrészt kevés könyvsorozatot olvastam..)
04. A sorozat kedvenc része: passz
05. Boldog leszel ettől a könyvtől: James Herriott: Apraja-nagyja megbabonázott-Állatorvosi pályám kezdetén; Jean Webster: Nyakigláb apó
06. Szomorúvá tesz: Michael Ende- Momo; Bartis Attila- A nyugalom; John Steinbeck: Egerek és emberek
07. Leginkább alulértékelt könyv: Amy Tan- A Mennyei Örömök Klubja
08. Túlértékelt könyv: Twilight összes
09. Amiről azt hitted, nem fogod szeretni, de végül mégis (és még mennyire...): Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés
10. Kedvenc klasszikus: Jane Austen- Büszkeség és balítélet
11. Ami nagyon nem tetszett: Szepes Mária: A Vörös Oroszlán (bocs...)
12. Amit valaha szerettél, de most már nem: Karin Michaelis: Bibi (imádtam gyerekkoromban, 3 éve újra próbáltam és nem ment... :o( de még nem adom fel, szóval ez változhat!)
13. Kedvenc író: Montgomery, Durrell, Christie, Herriott; Jean Webster
14. Kedvenc könyv az írótól: Anne otthonra talál; Családom és egyéb állatfajták; A kristálytükör meghasadt; összes; összes
15. Kedvenc férfi karakter Fermín/A szél árnyékaban; Pepin bácsi/Sörgyári capriccio
16. Kedvenc női karakter: Anne Shirley, Mary Poppins, Judy Abbott, Miss Marple
17. Kedvenc idézet a könyvből: "Tudod melyik a kedvenc könyvem? Természetesen a jelen pillanatot gondolom, mert rendszerint minden harmadnap változik ebbéli véleményem." ;o) (Jean Webster: Nyakigláb apó)
18. Csalódtál benne: Jeffrey Eugenides: Öngyilkos szüzek
19. Legjobb adaptáció: Sörgyári cappriccio, Büszkeség és balítélet (BBC 6 részes sorozat), Monsieur Ibrahim és a Korán virágai
20. Kedvenc romantikus: Audrey Niffenegger: Az időutazó felesége
21. Gyerekkori kedvenc: P. L. Travers- A csudálatos Mary; Cooper: Nagy indiánkönyv
22. Kedvenc saját könyved: ehhehe
23. Régóta el akarod olvasni, de még mindig nem került sorra: Karácsony Benő- Napos oldal (folyamatban); Yann Martell: Pí élete
24. A könyv, amit bárcsak többen olvasnának: Eric-Emmanuel Schmitt- Ibrahim úr és a Korán virágai
25. A karakter, akivel a leginkább tudsz azonosulni: Judy Abbott, Elizabeth Bennet ?
26. A könyv, ami megváltoztatta a gondolkodásodat valamiben: Fannie Flagg- Sült zöld paradicsom
27. Legmeglepőbb befejezés vagy csavar a történetben: Agatha Christie összes
28. Kedvenc könyvcím: A börtönőr zoknija
29. Mindenki utálta, kivéve te: Hoffmann: Az aranyvirágcserép
30. Abszolút kedvenc könyv: Fannie Flagg : Sült zöld paradicsom; Bohumil Hrabal: Sörgyári capriccio; Lucy Maud Montgomery: Anne otthonra talál
csenga és Erika továbbította felém a körkérdést:
Melyik általad olvasott könyvben vállalnál szerepet, ki lennél és miért?
Most, hogy így belegondolok, azt hiszem, mindig is afféle Mary Poppins szerettem volna lenni: olyan misztikus, vicces és talpraesett. Sajnos nem teljesen sikerült erre a hasonlóságra rájátszani, gyakorlatilag egy közös vonásunk van: az állandó szipogás. De erre nem feltétlenül vagyok büszke... :o)
De szívesen lennék Montgomery Anne-je (természetesen), olyan ártatlan és becsületes, fantáziával megáldott teremtés (és szintén csodabogár) ugyebár, és hát... ott van Gilbert Blythe, hogy mást ne mondjak... ;o)
Ugyanígy, és felettébb hasonló okokból bújnék Elizabeth bőrébe a Büszkeség és balítéletből...
És még van rengeteg kedvenc főhősöm és főhősnőm, de hirtelen most ők jutottak eszembe...
Továbbítanám a kérdést @sssajt-nak és @mdmselle-nek, de a lustaságom miatt azt gondolom, már rég túl lehetnek az ügyön...;o)
Kezdjük a magyarázkodással... :o) Az utóbbi években gyakorlatilag nyáron van időm teljes mértékben csak "szórakozásból" olvasni, az év többi részében a képzéseimhez kapcsolódó szakkönyvek gátolnak meg a mindenkori statisztikám javításában. Idén nyáron szerencsére elég sokat olvastam, de ezzel párhuzamosan ment el a kedvem attól, hogy írjak is az olvasmányélményeimről. Lustaság? Igen.
Perczel Forintos Dóra – Mórotz Kenéz: Kognitív viselkedésterápia
Ez egy nagyon hasznos szakkönyv. Már korábban is böngésztem belőle fejezeteket, de gyakorlatilag a nyár eleji vizsgámhoz olvastam el a könyv nagy részét. Teljesen korrekt szakkönyv a témában, de nemcsak szakmabelieknek lehet érdekes. Az érthetően megírt elmélet mellett gyakorlati is: az esetismertetések élvezhetővé, érthetővé és élővé teszik az adott kórképre vonatkozó modelleket. Így egyben olvasva kicsit csömör-veszélyes, de fejezetenként fogyasztva kíméletes és szórakoztató is lehet a Zöld Biblia ("bizonyos" helyeken annak számít… ;o). 6/5
Páveltől kaptam ajándékba. :o) Jó kis könyv, ami ismét meggyőzött arról, hogy sokszor nem a diagnózis az ami számít, hanem a történet, amit a diagnózis mögé beszuszakolt ember elmond. Tudnám itt-ott kritizálni a könyvet az életszerűség okán (meggyőződésem ugyanis, hogy az átlag pszichiáter nem elég alapos ahhoz, hogy a páciensek interjú közbeni metakommunikációjára vonatkozó kódrendszert használjon, esetleg utána nyomozzon minden egyes páciens előéletének), de nem teszem, mert igazán jól szórakoztam a jó stílusban megírt könyv olvasása közben. 6/5
Marék Veronika: Boribon születésnapja és Marék Veronika: Boribon és a hét lufi
Ez a két könyv biztosan az újraolvasás kategóriájába tartozik, de mivel nem emlékeztem rájuk és mert egy 2. szülinapját ünneplő kislánynak vettem őket, elolvastam őket izibe. Nem bántam meg, olyan kis ártatlan világ. Olyan egyszerű és olyan kedves. És a kislánynak is tetszett! :o) 6/5
Ez egy csodálatos könyv! Bevonult a kedveceim közé és azóta egy saját példányról álmodozom... Egyszer jártam gyermek-relaxációs képzésre, ahol a gyerekeknek egy-egy mesét is ajánlottak a relaxáció mellé. Hazaérve megkerestem az adott alkalomhoz tartozó népmeséket, és kissé elszörnyülködtem, mikor azok brutalitását tapasztaltam (pl. az apa a lovak helyett a lányát fogta be, ostorral csapkodta a hátát, miközben az a szekeret próbálta kihúzni a sárból). Máté Angi szavaiba viszont élvezet belemerülni, olyan szuggesztíven ír, hogy az már maga a relaxáció! Ha nagy leszek és gazdag, felkérem, írjon nekem gyermek-relax meséket a nehézségről, a könnyűségről, a melegségről, a levegőről, a szívdobbanásról és így tovább. 6/6
Jostein Gaarder: A történetárus
Ezt a könyvet azon a héten olvastam, mikor betegállományban senyvedtem itthon. Tökéletes volt. Főszereplője számomra rokon A parfüm és A gumiember főszereplőivel, itt is egy társadalomból kiszakadt ember különleges, de nem feltétlenül irígylésreméltó tehetsége áll a középpontban, annak minden nyomasztó vonatkozásával. 6/6
Czipper Ágota: 144 ártatlan nap
Bajban vagyok ezzel a könyvvel. A szerzője elég szimpatikussá vált számomra ahhoz, hogy kritizáljam, de két nyomasztó kérdés fogalmazódott meg bennem a könyv olvasása közben: 1. miért gondolják az emberek, ha történik valami szokatlan velük, abból feltétlen könyvet kell írniuk?; 2. mennyire hiteles az önismereti kérdéseket érintő vívódás, ha az a nyilvánosság számára íródik? ilyenkor felmerül bennem, hogy ezt a szerző tényeg úgy gondolta az adott pillanatban, vagy csak az olvasók kedvéért írja? Ugyanebben a témban hitelesebbnek éreztem Beatrice Saubin könyvét, ami persze nem jelenti azt, hogy egyikük élményét "valamilyenebbnek" ítélém a másiknál. 6/3
Könnyed, rövid könyv, számomra hiteles leírások, jó hangulat. Egyszer elolvastam, de ennyi. 6/4
Lucy Maud Montgomery: Anne otthonra talál
A molyon @sssajt és @mdmselle javaslatára alakult klub keretén belül olvassuk az Anne-sorozatot. Az első kötetet (és ha jól emlékszem, a következő kettőt is) még gyerekkoromban olvastam. Egyrészt meglepett, hogy 12 évesen milyen kevéssé vigyáztam a könyveimre (gyakorlatilag minden 10. oldalon volt egy kis lekvár, kakaó vagy egyéb tetszőleges étel-lenyomat), másrészt újra elvarázsolt Anne a maga kis furcsaságaival. Mondhatom, az olvasás közben igazán tág tere nyílt a képzeletnek! :o) 6/6
Mitch Albom: Öten a mennyországban
Ezt már nyaralás közben olvastam. A felééig nem igazán értettem, akik szeretik ezt a könyvet, miért vannak annyira oda érte: kicsit szájbarágósnak és laposnak találtam. Aztán a végére rendesen meghatódtam... 6/5
Hm, nem is tudom. Nagy reményekkel fogtam bele a könyvbe, ígéretes volt az alcíme: a női beavatás útja a magyar népmesék világában. Voltak benne dolgok, amik tetszettek, voltak, amiket inkább belemagyarázásnak értékeltem, de bevallom, túl távoli az élmény ahhoz, hogy meg tudjam mondani, melyik melyik volt... 6/3
Ezt a könyvet egyértelműen a molyok, és a korábbi "mátéangis" élményem hatására olvastam el. Nem bántam meg. Csak azt bántam, hogy nem tartott tovább... :o/ 6/6
Stieg Larsson: A tetovált lány
A svéd krimi-trilógia első kötete igazán izgalmasra sikeredett. Az én nyaralásom viszont épp e kötet miatt sikeredett kissé álomkórosra, mivel néha hajnalig fent voltam, csak hogy derüljön már ki, aminek ki kell derülnie. Mellesleg fanatikus Agatha Christie olvasóként megint nem lőttem mellé... 6/5
A Berlini fák folytatása.Jobban tetszett, mint az első rész. Hihetetlen, hogy az írónő ugyanolyan érzékletesen írja le a tanyasi életet, a koppenhágai meleg pár mindennapjait, és a temetkezési vállalkozó vigasztalan magányát… :-O Mindazonáltal az utolsó fejezet nem fair az olyan olvasókkal szemben, akiknek nincs karnyújtásnyira a trilógia befejező kötete… :-/ (Sajnos azóta sem szereztem be a harmadik kötetet, talán hozzácsapom a karácsonyi listámhoz az új Niffenegger-rel együtt...:o) 6/6
Eric-Emmanuel Schmitt: Oszkár és Rózsa mami
Nagyfehérasszony jóvoltából olvashattam el, mert óvatlanul rábízta molyokra, így aztán a könyv azóta is úton van. :o) Schmitt-től eddig az Ibrahim úr és a Korán virágai-t olvastam, amit azóta is egyik kedvenc könyvemként tartok számon. Az Oszkár és Rózsa mami ugyan nem lett kedvenc, de kissé hasonló dolgok miatt szerettem: rövid, bölcs, szerethető. 6/5
× magyar író × pszichológia × kortárs × szépirodalom × amerikai író × ifjúsági × szórakoztató × norvég író × családregény × kölcsönbe × könyvtárból × újraolvasás × mese × svéd író × krimi
16 komment
"Történetem jó barátommal, Armand-nal való viszonyomon alapul.. [...] Az évek során Armand-tól sok mindent megtanultam mind a növényekről, mind az életről. E tudás kellett ahhoz, hogy megalkossam ezt a könyvet. Akár azt is mondhatnám, a könyvemben megírt dolgok konkrét részleteiben fiktívek, elvont lényegüket tekintve nagyon is valósak. Mindenki úgy veszi, ahogy csak akarja. Olvassa úgy, hogy a legtöbb örömet okozza!" -e szavakkal ajánlja első könyvét az olvasó figyelmébe Margot Berwin, aki a fülszövegben felvázolt életútját tekintve meglepően hasonlít főhősnőjére: reklámszakemberként dolgozik, New Yorkban él egy trópusi növényekkel megrakott lakásban, és ide a rozsdás bökőt, hogy elvált is...
A könyv pedig éppen egy ilyen elvált, new yorki reklámszövegíróról, Lila Nova-ról szól, aki egy unalmas nap a virágpiacon egy egzotikus papagájvirágba, és annak szexuális kisugárzással jócskán megáldott eladójába botlik. E ponttól sorsa megpecsételődik; lakását a trópusi növényekkel, életét pedig egy csomó fura figurával nyomja tele. A furcsa figurák egyik jeles képviselője Armand, aki egy egzotikus mosodát tart fenn, a mosoda hátsó részében pedig a vágy kilenc virágát rejtegeti... egy darabig, Lila rövid idővel később Mexikóban találja magát, ahogy az esőerdőben kajtatja a kilenc növényt, közben még jónéhány fura figurát, sámánt, és különleges növényt ismer meg.
Az már biztos, hogy a könyv elvarázsolt. Nagyon izgalmas hangulata van, mi más bizonyíthatná ezt jobban, hogy a vizsgaidőszak közepén 2-3 nap alatt elolvastam... A hangulaton túl azonban egy-két dologba bele lehetne kötni, pl. számomra nem volt világos, hogy a főhősnőt miért tartja mindenki oly különlegesnek, holott ezt többször is említésre kerül. Volt sok hókusz-pókusz, pszichedelikus utazás meg minden fittyfene, amihez nagyon vonzódom, a misztikus növényekről nem is beszélve, mégis gyakran azt éreztem, hogy az írónőnek csak felszínes ismeretei vannak erről, de mivel megtetszett neki ez a világ, és maga is arra vágyik, hogy jöjjön egy sámán, aki kiemeli az életéből, ezért kerített köré egy sztorit(,aminek ízelítője itt található). Ami azért nem volt rossz... Én pl. egészen kedvet kaptam a trópusi növényekhez és Armand-t is szívesen megismerném!
PAPAGÁJVIRÁG STRELITZIA REGINAE
Ezt a Dél Afrikában őshonos, a banánfélék családjába tartozó növényt magasra növő, színpompás levelei és virágai miatt szeretik. Nem való olyan embernek, aki könnyen feladja, türelmetlen , vagy nem tűri az ellentmondást: akár hét évbe is beletelhet, mire egyetlen virágot hoz. Tökéletes választás viszont olyanoknak, akik csak adnak és adnak, még akkor is, ha semmit sem kapnak cserébe. Mindenki magáról tudja legjobban, milyen.
DATURA INOXIA
Ez most kimondottan a férfiaknak szól. A Datura inoxia pontosan úgy viselkedik, mint egy gyönyörű nő. Ha hagyja hogy vele legyél, attól hatalmasnak érzed magad. De ugyanakkor gyenge is leszel, mert azt tesz veled, amit csak akar. Ha jól bánsz vele, és a lehető legóvatosabb figyelemmel, tisztelettel viseltetsz iránta, olyan jövők képét villanthatja fel előtted, amilyenek legvadabb álmodban sem szerepeltek.
Kiadja: az Athenaeum
Nemcsak szakmámból kifolyólag, hanem általában is azt gondolom, a történetek gyógyító hatással vannak ránk. Azt is gondolom, ezt a nézetemet a legtöbb könyvesblogger és -bloggerina osztja. A mese végigkíséri életünket, kisgyermekként (szerencsés esetben) erre alszunk el, egy-egy történetből tanulunk, és ezáltal gyógyulunk. Ezt a gyógyító hatást használja ki Boldizsár Ildikó mesekutató is, aki módszerét meseterápiának hívja. E felnőtteknek szánt kötetben a teremtésről, a halálról és az újjászületésről szóló meséket gyűjtötte egy csokorba.
Hangsúlyozom, hogy e mesék sokszor brutálisak (tudom, a Piroska és a farkas sem smafu, ahogy általában a Grimm-mesék), gyakran végzik a szereplők több darabban életüket, a tesvérek megölik egymást, a szülők felgyújtják gyermeküket, szóval lehetőleg ne erre altassuk a gyereket! A különböző népek meséiben azonban nemcsak a brutalitás közös, hanem a gyermekekre és a primitív népekre jellemző mágikus gondolkodás is feltűnhet: pl. a Halál gyakran egy ember, aki maga is gyarló, olykor túl lehet járni az eszén, azonban a "dolgát" mindenkor el kell végeznie. Nemcsak tartalamilag, de szóhasználatukban is érdekesek e mesék. A kedvenceim pl. a különböző mese-befejezések voltak:
"Ez van.", "Így volt." "Ennyi elég." "Íme, engem, Ndumembát az apám, Mba tanított meg erre a történetre, ő is az apjától hallotta, de hogy a legelső ember kitől hallotta, azt nem tudom, mert én nem voltam ott. Így volt."
Mindennek ellenére nem volt ám könnyű olvasni ezeket a meséket, nagy dózisban ugyanis kissé tömények, ezért igyekeztem időd adni nekik. Lassan, darabonként ízlelgetni őket. A munka mindenképpen egy nagy 5-öst érdemel, és plusz egy pont a szép megjelenésért...
Kiadja: a Magvető
Pupilla jóvoltából jutott el hozzám a körbeajánlgatós játék. Lustaságomnak köszönhetően sajnos lehet, hogy meg fogom szegni a 3. szabályt, ugyanis mire én ezt postolom, valószínűleg mindenki megtette az ajánlatát...
A játék menete:
1. Leírom ki adta tovább, és belinkelem őt: köszönöm a játékot Pupillának! :o)
2. Ajánlok röviden, maximum 3 mondatban 3 számomra kedves könyvet.
3. Továbbadom 3 embernek, és figyelem az ajánlóikat.
Mai napi ajánlataim pedig a következők, olyan könyvek amiket kedvenceimként tartok számon, de még azelőtt olvastam őket, mielőtt a blog szót megismertem:
1. James Herriot: Állaorvosi pályám kezdetén
Mert vicces, mert érdekes, mert ártatlan, mert megnyugtató, mert tiszta.
2. A. J. Cronin: Ráztábla a kapu alatt
Mert egy esendő, de igazán elhivatott emberről szól, akinek a pályája erőt adhat a hétköznapokhoz (tényleg nagyon régen olvastam, talán emiatt épp nekem sem ártana... ;o)
3. Bohumil Hrabal: Sörgyári capriccio
Mert mindig visszahozza az életkedvemet.
Egyre fokozódó kíváncsisággal és türelmetlenséggel olvasom a sorozat soron következő darabjait. Kíváncsi vagyok, meddig lehet még húzni ezt a sztorit. Nem tudok ugyanis szabadulni a gondolattól, hogy az első három kötet cselekménye simán befért volna akár egy kötetbe is, (gyanítom, ez alól a negyedik sem lesz kivétel). Ennek ellenére az újabb részek rendre 100 oldallal hosszabbak és 1000 forinttal drágábbak. Valamit tud ez az írónő, de írni biztosan nem -sajnos végig ez volt az érzésem.
Bella még mindig szerelmes Edwardba, Edward még mindig szerelmes Bellába. A lány könyörög a fiúnak, tegye már magáévá. Jacob szenved, s mindeközben idegen vérszívók fenyegetik Forks kis vegetáriánus vámpír-kolóniáját. A középiskolában szinte már csak angolórákat tartanak, s egész évben az Üvöltő szeleket veszik, amely meglepő módon rárímel a Bella-Edward-Jacob szerelmi háromszögre.
Sokszor unatkoztam, számomra ez a kötet nem nagyon vitte előbbre a történetet, gyakorlatilag a háromnegyedét hanyagolhatónak találtam. Mondhatnánk, hogy nemcsak a cselekmény, de a lelki vívódás is teret igényel, de én valahogy nem hiszem el, hogy attól lesz érzékletes a szenvedés, ha 300 oldalon keresztül tart. A vérfarkasokat még mindig szimpatikusabbnak tartom a vámpíroknál, az egész lényük élőbb (jó, hát persze) és érdekesebb számomra. Jacobnak drukkolok, na! :o)
Kalandos úton jutott hozzám e könyv. Szeee csinált kedvet hozzá, majd néhány sikertelen könyvtári látogatás után végre azt mutatta a katalógus: kölcsönözhető. Másnap el is szaladtam a könyvtárba, mégis csalódottan tértem haza; valaki megelőzött. Aznap este megosztottam csalódottságomat a Könyvmolyokkal is, mire Violina jelentkezett: ő volt a galád, ki elhappolta a könyvet. Miután kiolvasta, találkoztunk a könyvtár előtt, átírattuk a nevemre. És máris olvas...hattam volna, ha nem köszönt be a halmozott munka- és vizsgaidőszak. De ez már más történet.
A könyvben Dallos Saci identitáskeresését követhetjük nyomon. A lány pesti pszichológushallgató, mellesleg zsidó. Mellesleg, mert a család nem tartja a hagyományokat, sőt... Saci nem érzi éppen jól magát a bőrében, a családja épp szétesni kezd, aktuális szerelme, Belga hatására barátaitól is szépen lassan elidegenedik. Egy hirtelen ötlettől vezérelve a fiúval Izraelbe mennek, ami megváltoztatja a lány életét, megismerteti gyökereivel és elindítja spirituális útkeresését.
Eleinte furcsa volt a könyv nyelvezete, kicsit az "Apám beájulná"-ra hajazott, ami nem igazán tetszett. Az izraeli rész azonban teljesen meggyőzött. Nekem is jólesett olvasni a számomra idegen zsidó szokásokról, amikkel a történetbe ágyazva szinte észrevétlenül ismerkedhetünk meg. Egyetlen bajom volt, hogy bár a héber szavak fordítása, magyarázata minden esetben fel volt tüntetve a lábjegyzetben, viszont második előforduláskor már nem, ami miatt kissé elveszettnek éreztem magam. Ezeknek talán megérte volna egy függeléket csinálni. Máskülönben igazán olvasmányos, érdekes könyv A zsidó menyasszony, bár már majd' egy hónapja olvastam, még mindig gondolok rá.
Mrs. Rebecca Brandon (született Becky Bloomwood) talán nem a legszimpatikusabb kismama szerte a világon (megrögzött hazudozó), tán nem is a legokosabb (születendő gyermeke pénzét Topshop ékszerekbe és a Jövő Régiségeibe kívánja fektetni), de mindenképpen az egyik legszórakoztatóbb. Felületes szemlélő számára úgy tűnhet, révbe ért: mesésen gazdag férjével készül egy mesés új házba költözni, egy divatáruháznak dolgozik, valamint megcsípte a celebek szülésznőjét, bizonyos Venetia Cartert. Ám ha közelről szemléljük helyzetét, kiderül, a divatáruház készül csődbe menni, a celebek szülésznője pedig férje diákkori szerelme; ráadásul szép is és okos is a vörös hajú szuka. Kismamaként és született boltkórosként hogy másként vigasztalódna, mint hogy bejárja a város összes bababoltját trendi babakocsikra vadászva (nyilvánvalóan legalább 5 kell belőle: egy városi közlekedésre, egy "terepre", a többi 3 meg cuki), és egyéb nélkülözhetetlen kellékek (mininapernyő, gyerekágy beépített hőmérsékletszabályzóval és altató fényjátékkal) után kajtatva.
A boltkóros sorozat előző darabjait nem olvastam, ennek ellenére egészen jól elszórakoztam ezen a köteten. Néhol kissé idegesítettek ugyan Becky húzásai, de összességében megkedveltem a végére, sőt kicsit az amerikai Cilikeként kezdtem gondolni rá. A könyvet Becky morfondírozásai és befektetési tanácsadójának megrovó levelei tarkítják, amik igazán viccesre sikeredtek. A regény bárkinek ajánlható, csak önértékelési zavarban szenvedő kismamák ne olvassák, mert nyugalmuk megzavarására alkalmas lehet!
RÖVID PSZICHOLÓGIAI TESZT LUKE BRANDONNEK
1. Hogyan jellemezné egykori kapcsolatát régi barátnőjével, Venetiával?
a) Rómeó és Júlia stílusú románc.
b) Unalmas viszony.
c) Soha nem szerettem igazán.
d) A szerelmével üldözött.
2. Általában milyen kezdőbetűjű női neveket kedvel?
a) R
b) B
c) V
d) Nem tudom.
3. Volt már valaha szerelmes? Ha igen, hányszor?
a) A feleségembe és csakis belé, mert ő tanított meg az igaz szerelemre.
b) Felvágós barátnőmbe, Sashába, abba a szukába, aki ellopta a poggyászomat.
c) Diákkori barátnőmbe, Venetiába, akivel ugyan hamar szakítottam, de soha nem említettem a feleségemnek, ezért azt hiheti szerettem.
d) Másokba.
4. Mi a véleménye a hosszú, vörös hajról?
a) Kicsit közönséges és magamutogató.
b) Túl feltűnő.
Köszönet a könyvért Kelly Kiadónak és a freeblognak!
Van egy -valószínűleg teljes információhiányon alapuló és ezáltal teljességgel engem minősítő- előítéletem a kortárs magyar irodalomról. Mégpedig, hogy a kortárs magyar irodalom az az, amikor öngyilkosok ugranak le a panelházak 10. emeletéről, kiöregedett színésznők vérfertőző kapcsolatot tartanak fent fiaikkal, a családi kapcsolatok kiüresedtek és mindenki káromkodik, mint a kocsis. Tóth Krisztina tárcanovelláit és publicisztikáit összegyűjtő kötet viszont nem erről tanúskodik (igaz, a borító lehetne akár gyanús is...)
Tóth Krisztina szépen ír. A mai magyar valóságról ír, de úgy, hogy egy-egy novella elolvasása után még mindig van kedvem kimenni az utcára, felszállni a metróra, és még dolgozni is képes vagyok. Eleinte éppen a metrón olvasgattam a könyvet. A munkahelyemig tartó 4 megálló alatt pont 2 novellát fogyasztottam el, de egy idő után muszáj voltam egyszuszra olvasni többet is. A legtöbbje tetszett, pedig elég sokoldalúak: egyszer megnevettettek (Nagy vonalakban a női szexualitásról, A Mansuelo-ügy, Visszapillantó), másszor megríkattak (Űrkutyák, Űrcica), de volt, hogy sokkoltak (Szólánc) vagy elismerő bólogatásokra késztettek (Páternoszter, Vót, Verarjúfrom). Itt kell megjegyeznem, hogy olvasás közben komoly lelki rokonságot véltem felfedezni Tóth Krisztina és köztem, de aztán rájöttem, ha az író jó, valószínűleg mindenki más is így lehet ezzel... Mert a történeteink ugyanazok.
Az emberiség saját történeteit ismétli szüntelen, egyenletes mormolással. Ugyanazok a történetek szállnak anyáról leányra, apáról fiúra, ugyanazokat a történeteket meséljük a vonaton szemben ülő rokonszenves idegennek, a szomszédnak, az időről időre megszólított halottnak, ugyanazok a történetek keringenek a világ telefonvonalaiban sisteregve, egyenletes, szüntelen zümmögéssé olvadva. Időnként kiválik ebből a zsolozsmából egy-egy részlet, amelyre rábólintunk, hitetlenkedünk, majd előhozzuk a saját legigazabb, legfájdalmasabb történetünket, hogy bekapcsolódhassunk a hullámzó, gesztikuláló, csillapíthatatlanul zúgó kánonba, míg végül megtelik a levegőég, megtelik a föld a születés, elhagyatás, az árulás, a hűtlenség és viszály hangjaival. Leülepednek a történetek a szántóföldeken, belepik a városban az autók szélvédőjét, bemossa őket az eső a fák gyökereihez, árad a szó a lombokból és a folyamokból, és emlékek darabkái bukkannak elő idegenül és mégis ismerősen, ha a gyerek a homokozóban túl mélyre ás. (Tóth Krisztina: Tavaszi szél)
Kiadja: Magvető
Nemigen hallottam korábban erről a könyvről vagy az írójáról, így mondhatni találomra választottam ezt a kötetet. A fülszövegben felvázoltak alapján egy zseniális családtörténetet szimatoltam, és...
A könyv valóban egy zseniális családról szól, nem árulok zsákbamacskát: a Fuggerekről. A takácsokból bankárokká avanzsált család története behálózza a történelem nagy csomópontjait: döntéseik meghatározták a történelem alakulását. Császárokat segítettek trónra, részt vettek a reformáció előtti egyházi üzelmekben; sőt, magyarországi érdekeltségeik sem voltak elhanyagolhatóak, lévén Mátyás idején (és utána még jódarabig) az ő kezükben volt a magyar bányászipar. A könyv java része arról az emberről szól, aki naggyá tette a Fugger nevet, Jakobról. Majd a történet utolsó negyedében kap szerepet Anton, Jakob unokaöccse, aki igyekezett az elődje által felépített birodalmat a már zavarosabb időkben kormányozni.
A könyv olvasása során folyamatosan érezni, hogy az író igen nagy kutatómunkát fektethetett a műbe, s a pontosságot tekintette mindenekfelett állónak. Miután elolvastam a könyvet, néztem csak utána, kit takar az Ogger név: egy német gazdasági újságírót. Ezek után nem tudom, mennyire lenne illő számon kérnem az olvasmányos stílust... Végülis ez nem család-regény, hanem színtiszta gazdaságtörténet. Számomra a kevesebb itt is több lett volna: a faltól falig adatok helyett több emberi momentumot igényeltem volna, de ez már legyen az én bajom. Emiatt -és mert az író nem csatolt családfát a függelékbe- az én mércém szerint 3 pontot kap a könyv, de a történelem fanatikus rajongói tán többre értékelnék.
Köszönet a könyvért a Kelly Kiadónak!
Rég nem írtam ide. Nem mintha nem olvastam volna könyveket (Montgomery: A kék kastély, Hoffmann: Átkozott boszorkák, Popper: Ne menj a romok közé!), vagy nem hagytam volna félbe könyveket (Rakovszky Zs.: A kígyó árnyéka); egyszerűen így alakult. De erről a könyvről, amit tavaly karácsonyra kaptam, de az OKK hatására kezdtem éppen most el, muszáj vagyok írni.
A történet Amir és Haszán, két afgán kisfiú barátságáról szól. Ellentmondásos barátság az övék, származásuk szerint egyikük szolgája is a másiknak. Mégis jól kiegészítik egymást: Haszán analfabéta, de Amir felolvas neki és gyönyörű történetekkel szórakoztatja őt. Amir gyáva, de Haszán mindig megvédi barátját. Akkor is, ha a saját életét és méltóságát veszélyezteti ezzel, és akkor is, ha a barátságukat. Sejthető, hogy a két fiú kapcsolata épp emiatt szenved törést, Amir egy napon cserbenhagyja Haszánt, és ezt se magának, se barátjának nem tudja megbocsátani. Elszakadásuk után nem sokkal apjával Amerikába menekül a megszállás elől, de új életében sem feledheti tettét, egy napon lehetőséget kap "újra jónak lenni", visszatér Afganisztánba, hogy jóvátegye gyermekkora bűneit.
Nagyon megrázó volt a könyv szinte minden sora. Hosseini nemcsak a két fiú barátságát írja le szépen és életszerűen, de Amír apjával való kapcsolatát is, akire az emberek felnéznek, és akinek elismerésére és szeretetére Amir mindenkiénél jobban áhítozik.
Apám kedve szerint alakította az őt körülvevő világot, az egyetlen, kirívó kivétel én voltam. A baj csak az volt, hogy mindig fekete-fehérben látta a dolgokat, Azt pedig, hogy mi a fekete és fehér, ő döntötte el. Egy ilyen embert nem lehet félelem nélkül szeretni, sőt talán egy kis gyűlölet nélkül sem.
Tetszett, hogy a könyvben viszont semmi sem fekete-fehér, ahogy az életben sem. Az örömbe mindig vegyül egy kis üröm, és fordítva. Életszerű és gyönyörű történet.
Van egyáltalán boldog vég?
Végtére is az élet nem egy indiai film. Zendegi migzara, ahogy az afgánok szeretik mondani: az élet megy tovább, nem törődik az elejével, a végével, kamjabbal, nakammal, válsággal, lelki megtisztulással, csak ballag előre, mint egy poros karaván.
A könyvből készült filmet láttam először, rettegett ajánlására, aki tudja rólam, hogy szeretem az ilyen barnás-narancssárgás árnyalatú, misztikus, csokoládés, kávés, fűszeres történeteket. Tetszett is a film, hangulatos volt nagyon, azóta is szeretném megkaparintani. Az viszont, hogy a könyv megjelent nálunk, egészen az utóbbi időkig nem derült ki számomra.
A könyv Tilo-ról szól, aki születése óta különleges képességekkel rendelkezik, de ezen képességek mesterévé igazán a Fűszerek Szigetén válik az Első anya tanításáinak hatására. Fűszermesternővé válik, akinek hivatása az emberek gyógyítása. A tudásért nagy árat kell fizetnie, egy öregasszony testébe zárva, a szigettől távol, idegen földön kell segítenie az embereken. Mást meg nem érinthet, csak a fűszereket, és szerelmét sem adhatja másnak. Tilo tehetséges és önhitt nő, fel sem merül benne, hogy a szabályokat milyen nehéz lesz betartani, egészen addig míg egy titokzatos amerikai férfi be nem lép a boltba...
Szép volt, mesés és misztikus. Épp, amilyet vártam. A könyv meseszerűbb kicsit, mint a film volt, ha őszinte akarok lenni néha kicsit leül a történet. De azért így is megérte elolvasni; talán egyszer veszek belőle saját példányt...
Díjat kaptam tegnap, a sors úgy hozta, hogy egyszerre három embertől is! :o) LordPeti-től, Bridge-től, és Fairybug-tól! Nem könnyítették meg a dolgomat, hiszen az instrukciók szerint hét embernek kell továbbítnom a díjat, és őket szívesen díjaztam volna. Aztán rájöttem, hogy ki is tekinthetek a könyvesblogok világából, úgyhogy személyes blogoknak is fogom továbbítani ezt a díjat... Lássuk csak:
LodPetitől ellesett bölcsész-hagyományokat követve én is hat blognál maradok; nem(csak) mert utánzó vagyok, hanem mert ez így szép...
Azért bemásolom a díjhoz tartozó instrukciókat:
1. Rakd ki a blogodra!
2. Add tovább 7 másik bloggernek!
3. Hagyj üzenetet, hadd örüljenek!
Megint OKK. Nem is tudom, ki ajánlotta közülünk a könyvet, mindenesetre én rögtön rákaptam. Szimpatikus volt a borítója, bár a filmet még nem láttam. Szimpatikus volt a mérete is, bár semmi bajom a terjedelmesebb könyvekkel.
A regény egy tizenéves fiú és egy idősebb nő kapcsolatával indul. A fiú, Michael igen fiatalon érzéki élményeket szerez az asszony segítségével, s hogy a nő mit vár... azt csak később értjük meg. A nő eltűnik, majd évekkel később a vádlottak padján találkozunk vele egy holokauszt-per kapcsán, amely megrázó részleteket tár fel Hannah múltjából.
Azt hiszem, ez egy rövid bejegyzés lesz, mivel nehéz úgy írni a regényről, hogy ne kotyogjak ki semmit. Annyit írnék azért, hogy az elején nagyon nem szimpatizáltam Hannah-val. Kegyetlennek éreztem, semmit nem értettem a motivációjából (ok, a testi örömökön kívül). Később szántam, majd újra összezavarodtam, hogy a végén újra sajnálni kezdjem. Furcsa mód, semmit sem sejtettem a történet elején, ezért megrázott a per kapcsán napvilágra került titok. Remélem eléggé rébuszokban írtam. Ha csak jelzőket használnék, ezek lennének: pergő, megrázó, érzéki, ijesztő, ötpontos.
Ugyanerről Annamarie és cseripók...
Annyira imádtam a könyvet, hogy szinte félve írom ezt a bejegyzést, úgysem sikerülhet visszaadnom a hangulatát, finom humorát, bájos kis képeit. Régi rajongója vagyok amúgy is a történetnek, hiszen első filmes feldolgozása (most fedeztem fel, hogy van egy újabb is) nagy kedvenceim közé tartozik.
A történet Firenzében kezdődik, ahol az 1900-as évek elején az angol középosztály színe-java, és kevésbé színe-java találkozik össze. Az első részben a Bertolini panzió lakóit ismerhetjük meg: Miss Lucy Honeychurchot és irritáló gardedámját, a már erőltetetten különc írónőt-Miss Lavisht, két tiszteletest, illetve egy túlságosan is őszinte apa-fiú párost, Emersonékat, akik nyitott, közvetlen viselkedésükkel felbolygatják a panzió lakóinak, főleg Lucynek a nyugalmát. Egy viharos csók után Lucy Rómába menekül, ahol megismerkedik Cecil Vyse-sal, a kissé bosszantó, sznob, ám társadalmilag kívánatos úriemberrel, akinek végül odaígéri a kezét. Visszatérve Angliába azonban hamarosan, épp Cecilnek köszönhetően, ismét Lucy látóterébe kerülnek Emersonék, akiknek hatása alól már nem vonhatja ki magát.
Ahogy feljebb is írtam, nagyon tetszett a regény. Kissé csodálkoztam ugyan, hogy ez a Forster, aki férfi volt, a századfordulón micsoda feminista felhangú könyvet írt... A fogalmazás egyébként végig gördülékeny, finoman vicces. Aranyos, különc kis karakterek sorakoznak a könyvben, s még a kevésbé népszerűek (pl. Charlotte és Cecil) is olyan szépen, árnyaltan vannak kidolgozva, hogy végül megesik rajtuk az ember szíve. Lucy családja és az öreg Emerson meg egyszerűen imádnivaló! Azt hiszem, a könyv bevonult a kedvenceim közé, egyedül a függelék hangolt le teljesen, ami a szereplők további sorsát írja le, de azt igyekszem elhallgatni magam előtt. Viszont itt egy kis ízelítő a könyvből. Hát nem aranyos?
"Az olvasó most nyilván azt gondolja: "Lucy szereti a fiatal Emersont". De az olvasó Lucy helyében már nem találná ezt nyilvánvalónak. Könnyű dolog beszámolni az életről, de annál nehezebb megélni, s bizony örömmel fogadjuk, ha személyes vágyainkat az idegesség vagy más hasonló jelszó leple alá söpörhetjük. Ő Cecilt szerette, George idegesítette; magyarázza hát el a kedves olvasó neki, hogy a kifejezéseknek helyet kéne cserélniük."
Javasolódoboz
Minden együtt
2011. július
2011. június
2011. január
2010. december
2010. november
2010. október
2010. június
2010. május
2010. április
2010. március
2010. január
2009. november
2009. augusztus
2009. július
2009. június
2009. május
2009. április
2009. március
2009. február
2009. január
2008. december
2008. október
2008. augusztus
2008. július
2008. május
2008. április
amerikai író (9)
angol író (5)
családregény (2)
fantasy (5)
francia író (1)
ifjúsági (9)
ír író (1)
japán (1)
klasszikus (5)
kortárs (19)
kölcsönbe (5)
könyvtárból (4)
krimi (1)
lengyel író (1)
magyar író (11)
manga (1)
mese (2)
misztikus (5)
német író (2)
norvég író (2)
OKK (3)
pszichológia (3)
spanyol író (2)
svéd író (1)
szépirodalom (10)
szórakoztató (9)
történelmi regény (1)
újraolvasás (2)
KÖNYVMOLYOK
Megidézett írók -irodalmi iwiw
Könyvesblogzsemle
könyv [miner]
Könyves blogok
Lobo olvasónaplója
isolde olvasónaplója
Szilvi olvas
Pável
Mademoiselle
Katherine's Bookstore
Cs.P. könyvblogja
Gyermekkönyvek kritikusa
kadarm szereti a könyveket
Ninetta és a Könyvmolyok
Amilgade és a könyvek
Bridge olvas
Keményfedél
KönyvesBlog
Amadea
PuPilla
spg
márti
miestas
zenka
zakkant
Marcipánördög
cotta, a kukacoskodó
egy ember
Ani
morocca olvas
LordPeti
Anita
Pöfivonat olvasószobája
Annamarie irkál
Könyvek az életéből
Lulin olvas
Könyvtáros Testvér jótanácsai
Olvasóblog
Erika sorolvasója
Csenga-féle betűvető
f-andi élményei
Mademoiselle
sssajt
cippo
Adogatás, Szilvamag:
Állatorvosi pályám...
»
fiction me, stippistop:
ma meglesz!...
»
fiction me, murci/szamárfül/pável:
újabb kérdőív...
»
fiction me, Csenga:
Mary Poppins:-)))Ez...
»
Ez volt a nyár..., stippistop:
csenga, Erika:...
»